Prológus

Ő volt a mindenem, segített elviselni a szüleim által okozott sebeket. 

De, egy nap mikor vacsorázni vitt volna, eltűnt. 

Még máig is biztos vagyok benne, hogy a szüleim keze van ebben is.

Egyetlen egyszer nem mosolyogtak rám, játszottak velem, öleltek vagy pusziltak meg mint más rendes szülő a gyerekét.

Az egész eddigi életem csak szenvedés volt, egyedül ő volt aki értékes pillanatokat adott nekem, de már ő sincs mellettem...

Egy kedves, szerető család talált rám és fogadott be. Egy olyan családot kaptam, amiről eddig csak álmodozhattam.

Egy fiú, aki teljesen összezavar engem és az érzéseimet is. 

Hiába utasítom vissza többször, kitartó és az érzései is igaznak bizonyulnak.

Vajon vissza tudom szerezni a régi szerelmet, vagy elveszítem?

Mi van akkor ha teljesen megváltozott... Vagy ez csak a látszat?

Együtt túl jutnak a nehézségeken és megoldják a próblémáikat, vagy sem?

Visszatérés~

Sziasztok!
Eddig egy másik történetet írtam (katt ide), mivel befejeztem, visszatérek ide egy új ötlettel. Igen, van már egy alap ötletem, amint kész lesz a prológus, kirakom. Nem tudom mennyire fog nektek tetszeni, mert most eltérek a 1D-től. De azért remélem lesz aki olvassa majd! :)

21. rész (2. évad 5. rész) - Chris Johnson

Sziasztok!
Itt a következő rész, amint érkeznek pipák jön is a következő rész!


**Harry szemszöge**

-Amint felébredsz, ígérem, hogy engem fogsz először megpillantani, mert nem mozdulok mellőled! - mondtam, miközben Jess kezét szorongattam. -Ígérem. - suttogtam a fülébe és puszit leheltem az arcára.

***

2 hét telt el azóta, hogy a támadás után Jessicát be hoztam a kórházba, állítólag már fel kellett volna ébrednie. Mindennap elmeséltem neki azt ami aznap történt, így legalább nem marad le semmiről.

-Képzeld... nemsokára turnéra megyünk, bár ez szerintem inkább rossz mint jó hír, mert nem láthatlak és nem védhetlek meg téged.

Hirtelen egy gyenge szorítást éreztem a kezemen.

**Jessica szemszöge**

Harry mindennap elmondta, hogy mi történt vele, ma viszont azt mondta, hogy turnéra mennek a közeljövőben. Sírtam volna, ha tudnék mozogni, de sajnos olyan vagyok mint egy élettelen papír nehezék. Az összes eddig magamba szívott fájdalom most a segítségemre volt, erősen arra gondoltam, hogy bárcsak megmozdulna legalább egy kicsit is valamelyik részem... és sikerült. Amint kinyitottam a szemem Harryt pillantottam meg.

-H-Harry?! - az első szavam ez volt mikor felébredtem. -Mit keresel itt? Azok után amiket a fejedhez vágtam, még itt maradtál mellettem? - már szinte nem láttam a könnyeimtől, a látásom teljesen homályos lett.

-Megígértem, nem? Nem érdekel miket mondtál, szeretlek és ezen nem változtat semmi. - törölte le a könnyeimet amik időközben teljesen elárasztották az arcomat.

-Kérlek, bocsáss meg! - kezdtem el zokogni. -Nem akartam, hogy bajotok essen, ezért elmenekültem... 

-Nem tudtalak megállítani mert veszítettem... azt hittem győzhetek és örökké együtt maradhatunk. - nézett rám fájdalommal teli arccal.

-Ki mondta, hogy nem így lesz? - próbáltam mosolyogni. -Amíg itt voltam Tokyoban, apa ráébresztett valamire. Erősebb vagyok mint hinném... csak nem ebben a pillanatban. - nevettem, már amennyire tudtam a kisebb fájdalmaim miatt.
Kira az ágyamra ugrott és nyugtatóan hozzám bújt.
-Kira, te mindig fel tudsz vidítani. Csodálatos társ vagy, kívánni se lehet jobbat. - cirógattam a fejét.
Egy kicsit még beszélgettünk Harryvel, majd halk kopogásra figyeltem fel, az ajtón Ayame lépett be könnyes szemekkel. Hozzám sietett és szorosan megölelt.
-Sajnálom, hogy eddig nem jöttem be, csak sok dolgom volt és... - nem tudta befejezni mert félbe szakítottam.
-Nyugodj meg, nem haragszom. Megértem, hogy sok dolgod volt, az a fontos, hogy most itt vagy. - öleltem vissza. -Kate tud róla?
-Igen, ma ő is be jön. Londonban van egy lovardám, ha gondolod nézz be. Anyukád sokszor jött el mikor bántotta valami, téged is szívesen látlak bármikor. Itt a cím. - adott a kezembe egy kis cetlit rajta a címmel.
-Mindenképp elmegyek, ígérem. Sokat segítettél nekem és ezért hálás vagyok neked, Ayame.

***

Amint kiengedtek a kórházból vissza mentünk Ayame házába és összepakoltam mindent amit magammal hoztam és elindultunk a repülőtérre.
-Akkor majd találkozunk, Jessica. - ölelt meg.
-Persze, előbb mint gondolnád. - mosolyogtam.
Elköszöntünk egymástól és felszálltunk a repülőgépre ami vissza visz minket Londonba. Már a felénél jártunk mikor észrevettem, hogy Harry eltűnt mellőlem.
-Hova tűnhetett? - gondolkodtam és szét néztem kicsit.
-Kit keresel? - nevetett Harry visszatérve két üveg vízzel a kezében.
-Téged. - mutattam rá. -Hol voltál?
-Csak vízért mentem. - tartotta fel mind két üveget, majd átadta az egyiket.
-Köszi. - villantottam felé egy hálás mosolyt.
Fejemet a vállára helyeztem és pár perc múlva elaludtam.

***

-Jessica, gyere induljunk. - kiabált Kate a földszintről.
-Megyek már. - kiabáltam vissza.
30 perc múlva már a lovarda kapujában voltunk, rengeteg gyöyörű ló van ezen a helyen. Megláttam valakit aki éppen keményen gyakorol, valami elképesztő. Közelebb mentünk és onnan figyeltük őt. Amint meglátott minket leesett a lóról mert nem tudott koncentrálni. Szőke haját igazgatta amint kicsit összeszedte magát.
-J-jól vagy? - átugrottam a kerítésen és oda futottam hozzá. -Nem esett bajod?
-Jól vagyok. Kerestek valakit? - állt fel a földről és a lóvához sétált.
-Igen, Ayamet keressük.
-Gyertek, oda viszlek hozzá titeket. Egyébként Chris Johnson vagyok. - nyújtotta a kezét.
-Ő Kate Carter, én pedig Jessica Parker vagyok. - ráztunk vele kezet mosolyogva.

20. rész (2. évad 4. rész) - Gyere haza velem!

Sziasztok!
Látom vannak akik olvassák a blogomat, szóval itt a következő rész. Remélem pipákat kapok azért, ha komit nem is.

Amint felnéztem és megláttam ki az, megfordultam és vissza mentem a házba majd bezártam az ajtót.
-Jessica, kérlek. Gyere haza velem! - kérlelt.
-Nem! Nem megyek vissza, nem akarlak titeket holtan látni! - kiabáltam könnyes szemekkel.
-Jessica, ki az? - kérdezte Ayame, eltátogtam neki, ő pedig a védelmemre kelt. -Harry, ha nem akar visszamenni akkor ne erőltesd. Jobban teszed ha haza mész egyedül. - fejezte be.
-Jess, nem hagylak itt.
-Harry, menj innen. Nem fogok haza menni! - lassan folytak le a könnycseppek az arcomon.
-Jessica...
-Nem! Értsd meg, Harry! Neked élned kell, inkább én halok meg mint ti! - sírva szaladtam be az ideiglenes szobámba.
Leültem egy sötét sarokba, felhúztam a lábaimat majd rá hajtottam a fejem. Egy kis idő múlva egy ismerős hangot hallottam.
-Kicsim, válaszolj. - azonnal felismertem, apu az. -Biztos, hogy ezt szeretnéd?
-Nem, de csak így menthetem meg őket.
-Nem csak így, erős vagy, és ott van Kira is. Nézz szembe az ellenségeiddel, és tipord el őket!
-De, ha...
-Nincs de, így soha sem leszel még erősebb, ha ilyen apró dolgok elől elmenekülsz. Beszélj Harryvel. - tanácsolta.
-Köszi apu, rád mindenben számíthatok. Szeretlek, és anyut is.
Kinyitottam az ablakot és Harry keresésére indultam, mikor 1 óra után se lett meg, megálltam és hátranéztem. Egy kapucnis pasas követett egész végig. Belenyúlt a zsebébe és egy ugyan olyan pisztolyt vett elő mint amilyet én kaptam a nagyitól. Kira ezt már megérezte és jelzett nekem. Felém tartotta és meghúzta a ravaszt.
-Kira, a pajzsot! - kiáltottam épp időben.
Nem adta fel, nem volt egyedül, négy társa is előjött és együtt támadtak rám. Az öt ütésből hármat sikerült kivédenem, 2 viszont eltalált. Az egyik a hasamba, a másik pedig az arcomba érkezett. Folyamatosan ütöttek, egy percre sem álltak le... pár perc múlva egy ismerős hangot hallok meg a távolban. A hang felé fordulok, könnyeimtől szinte alig látok, mégis... őt bármikor felismerném. Az ütések akkora fájdalmat okoztak, hogy csupán csak egy mondatra van erőm.
-S-Szeretlek H-Harry, ha meghalnék akkor kérlek élj tovább boldogan. - még két mondatot el tudtam kapni tőle.
-Jessica, ne tedd ezt velem/velünk, gyerünk kelj fel! Erősebb vagy te ennél!
Ha tudnád mennyire fel szeretnék kelni és a nyakadba ugrani... - mondtam magamba.

**Harry szemszöge**
Épp sétáltam, mikor a földön fekvő Jessicát pillantottam meg a távolban, miközben öt férfi egy folytában üti. Sosem akartam őt így látni, a földön fekve tehetetlenül, nincs eszméleténél... nem akarom elveszíteni! Mind az öt férfi hirtelen eltűnt, oda rohantam Jessicához, a térd hajlatánál és a tarkójánál fogva fel tudtam emelni, nagyon vigyáznom kell rá addig amíg a kórházba nem érünk. Szerencsére nem volt olyan messze a kórház, be törtem az ajtót és segítségért kiabáltam. Elvitték, megvizsgálták, kábé két óra múlva vissza is tért az orvos.
-Doktor úr. Mondja, hogy van Jessica? - tértem a lényegre.
-Nem tudok mondani semmi bíztatót, nagyon gyenge a pulzusa, jelenleg élet és halál között lebeg.
-Engedjen be hozzá, kérem!  - emeltem fel kicsit a hangomat.
-Rendben, de ne maradjon bent sokáig.
Amint az orvos elmondta, hogy melyik kórteremben van, futottam hozzá, ahogy csak a lábam bírta. Rengeteg gép volt körülötte, lassan már rémisztő látványt nyújtott, mindenhol csövek... kezeim közé fogtam az övéit, könnyeim a hófehér takaróján hagytak apó kis foltokat.
-Jessica, tudom, hogy meg akarsz védeni, de ne tedd! Szükségem van rád, nem akarom, hogy meghalj és csak úgy eltűnj az életemből. Azt akarom, hogy mindig mellettem légy. Szeretlek, értsd meg!

**Jessica szemszöge**
Ha tudnád, hogy rég nem haragszom rád... én is ugyan úgy melletted akarok lenni, ahogy te mellettem. Látni akarom az arcod, a mosolyodat ami mindig jobb kedvre derít. Azt, hogy jól vagy, és nincs semmi bajod.

Emlékszel  arra mikor először találkoztunk? Én igen, akkor még nem kedveltelek, de ez idővel megváltozott és mára már nem tudnék nélküled élni. Arra amikor elmondtátok, hogy mi vagyok, és én nem tudtam elfogadni? Ki nevettelek titeket, azt gondoltam, hogy: Ki az a hülye aki elhiszi ezt a sok baromságot?! Ilyenek nem is léteznek... és tessék, most egy vagyok közülük. Te így is szeretsz, bár nem szabadna, mellettem veszélyben van mindenki. Amikor Párizsban voltunk a nagyinál, és Elisa megpróbált téged elvenni tőlem... de már vége, ő is halott. Ott is menekültem, pedig szembe kellett volna vele néznem és harcolni érted. Ha akkor nem mentesz meg, már rég nem élnék. Tokyo... azt hittem itt minden rendben lesz, és nyugodtan élhetem tovább az életemet, de nem. Te kerestél, utánam jöttél és újra rád kellett támaszkodnom. Sosem tudtam jó döntéseket hozni, csak rosszakat, mindenkire csak a bajt hozom. Nem bírnám ki ha elveszítenélek, a szeretetem veszélybe sodor és megöl mindenkit.

19. rész (2. évad 3. rész) - Tokyo

Sziasztok!
Ennyire rosszak a részek, hogy pipát se kapok? Ez szomorú... tudom, hogy nem a legjobbak, de minden tőlem telhetőt megteszek, hogy tetsszen nektek. Azért folytattam eddig a történetet mert volt aki olvasta, de most... van aki elolvassa és nem tud rá 1 percet szánni, hogy kommenteljen vagy pipáljon, így nem éri meg folytatni. Ki raktam egy szavazást, kérek mindenkit, hogy aki elolvassa ezt az szavazzon.

**..... szemszöge**
-Uram... Jade elbukott, megölték.
-A francba... milyen erős az a kis csitri? - csaptam az asztalra ami egy kicsit megrepedt.
-Legközelebb sikerülni fog, ebben biztos vagyok. - próbált nyugtatni.
-Hozd ide Johnt! - parancsoltam.
-De, uram...
-Nincs de, hozd! - álltam fel idegesen, mire itt termett a "titkos fegyverem". -Rád bízok valamit, John. Később mindent megtudsz. - mondtam majd távozott. -Ő nem fog kudarcot vallani, biztosan tudom.

**Harry szemszöge**
Hallottam mindent amit Jess mondott, de nem tudtam elhinni. Csak őt akartam megmenteni. De, nem jött össze, most pedig itt hagy. Itt hagy mert nem akarja, hogy bajunk essen.
-Fiúk... hol van Jess? - kérdeztem mivel nem láttam.
-Elment... ezt küldi. - nyújtott át egy levelet Louis.

Harry!
Tudom, hogy ezért utálni fogsz, de meg kellett tennem, sajnálom. Tudom, hogy mit érzel most, nekem is ugyan úgy fáj, talán még jobban. Csak egy dologra kérlek meg, hogy ne keress és ne csinálj semmi hülyeséget. Ne aggódj nem lesz bajom, biztonságban vagyok. Szóval ne aggódj értem. Szeretlek és mindig szeretni is foglak, sosem felejtelek el és az együtt töltött időt sem.

Többször át futottam a szemeimmel a levelet. Ezer darabra tőrt a szívem, elment... és vele együtt az egyik részem is.
-Most hol van? - kérdeztem, de nem jött válasz. -Hol van? - kiabáltam rájuk.
-A r-repülőtéren, nemsokára indul a gépe.
-Hova? - idegeskedtem.
-Tokyoba. - hajtották le a fejüket szinte egyszerre. -Ne menj utána! - kértek.
-De szeretem.
-Mi is szeretjük, de ez az ő döntése. Ő döntötte el, ebbe mi nem szólhatunk bele.
Letéptem magamról mindent ami a gépekkel kötött össze. Futottam ahogy csak tudtam. Mikor odaértem megpillantottam. Kiabáltam neki de nem hallotta meg, futottam utána, a kapuban megállt és visszakiabált.
-Sajnálom. - fordult hátra majd tovább ment.
-Miért? Miért hagysz itt?
-Így lesz a legjobb. Szeretlek.

-Mégis kinek lesz jobb? - ordítottam utána, de már nem fordult vissza.

**Jessica szemszöge**
Nem tudom elhinni, hogy megtettem, de azt se, hogy utánam jött. Az arca... tele volt fájdalommal. Olyan volt mintha ő viselte volna el a világ összes fájdalmát. Nem bírtam tovább nézni, ezért tovább mentem és már nem néztem vissza. Kira mindig észreveszi ha szomorú vagyok, ahogy most is és hozzám bújik.
-Jól leszek, Kira. Ne aggódj. - vettem le a vállamról és az ölembe helyeztem majd úgy aludtam el.
Nem tudom mennyit aludhattam, de csak azt vettem észre, hogy valaki a vállamnál fogva óvatosan ráz, hogy ideje felkelni. Kinyitottam a szemem és egy kedves stewardess állt a székem mellett.
-Kisasszony, megérkeztünk. - kezembe adta a bőröndömet.
-Köszönöm, őőő....
-Kate. - kapcsolt rögtön.
-Köszönöm, Kate. - mosolyogtam. -Véletlenül nincs itt Tokyoban egy rokonod vagy barátod aki segítene nekem?
-Miben kellene? Mert holnap én is ide költözök 1-2 hétre.
-Körbe szeretném járni egy kicsit a várost, de egyedül nem lenne valami szórakoztató, főleg, hogy nem ismerek senkit és a nyelvet se beszélem. - nevettem.
-Szívesen segítek bármiben, még az is lehet, hogy jól ki fogunk jönni egymással. - mosolygott, mire furcsa jelző hangot hallottam. -Sajnálom, mennem kell. Akkor holnap... - kutattam a táskámban, találtam egy kis papír darabot amire ráírtam a telefon számomat és átadtam neki.
-Ha megérkezel ezen a számon hívj, és megbeszélhetjük, hogy mikor találkozzunk. - bólintott. -Szia, Kate. - elköszöntünk egymástól és elindultam.
Amint megláttam a legközelebbi boltost, odamentem hozzá, amint meglátott mosolyra húzódott a szája.
-Segíthetek, kedveském?
-E-Elnézést... megtudja mondani, hogy merre kell mennem, hogy erre a címre lyukadjak ki? - mutattam neki a papírt.
-Elmész ennek az utcának a végére, ott balra fordulsz, aztán jobbra, és megint balra. - magyarázta az útvonalat. -Remélem tudtam segíteni, kislányom. - mosolygott a zöldségeket, gyümölcsöket áruló idős néni.
-Igen, nagyon szépen köszönöm. Még meghálálom a segítségét.
-Nem veszel tőlem egy kis gyümölcsöt? Mind egytől-egyig friss, ma rakodtam ki őket.
-De persze, veszek. Ha már megyek valahova, illik vinni egy kis ajándékot, ez esetben gyümölcsöt. - megmondtam a néninek, hogy melyik gyümölcsből kérek, ő szépen belerakta őket egy zacskóba, elköszöntem tőle, és elindultam a megadott címre.

**Fél óra múlva**
Na hát, de szép ház. Szóval itt laknak... bekopogtattam, egy kb annyi idős nő nyitott ajtót mint anyu.
-Ohayo gozai...masu. - szólalt meg a számomra furcsa nyelven.
-Őőő... izé... Ayamet keresem.
-Én vagyok, mit szeretnél? - kérdezte miközben beljebb engedett. -Annyira hasonlítasz valakire...
-Kire? - vágtam közbe.
-Ashley Jonesra. - méregetett tovább.
-Ő az anyukám volt. - volt... hát igen, szörnyű ki mondani. -Nem olyan rég meghalt. - kezdtek gyülekezni a könnyek a szememben.
-S-Sajnálom. - mentegetőzött.
-Apu mondta, hogy már régóta szeretnél megismerni, és most itt vagyok. - próbáltam mosolyogni a könnyeimet törölgetve.
-Áh igen, mesélj egy kicsit, milyen volt az életed. - kért meg.
-Rendben. Egy kedves család fogadott be... - elmeséltem az egész életemet ami eddig történt, néha mosolygott. Amikor Harryhez értem, nehezen de meséltem tovább, a végén már a könnyeim folytak. -Hát ennyi lenne. - fejeztem be.
-Hát ez nem semmi, csodálom, hogy kibírtad ezeket eddig. Remélem nem bánod meg, hogy idejöttél. Biztos ezt szeretnéd?
-Nem, de ez a legjobb amit most tehetek. Távol kell lennem tőlük, mert ha velük vagyok akkor őket bántják, ölik meg. Itt vannak példának a szüleim.
-Szereted Harryt? - erre felkaptam a fejem.
-Hát persze, hogy szeretem, mindennél jobban. - mondtam az igazat. -Apropó, hoztam nektek gyümölcsöt. - nyújtottam át a zacskót ami tele volt finom friss gyümölcsökkel.
-Köszönjük. - kivitte a konyhába majd visszajött és leült. -Ha szereted, mellette kellene lenned, az, hogy most eljöttél azt jelenti, hogy félsz a vadászoktól és azoktól akik vadásznak rád. Ez csak örömöt okoz nekik, és kinevetnek téged. Mellesleg szégyent hozol a családod nevére, a szüleid sosem futamodtak meg, mindig szembeszálltak az ellenséggel, még akkor is amikor teljesen ki voltak fáradva és alig volt erejük harcolni. Ne fuss el, nézz szembe velük. - fejezte be.
-Igazad van, de azért itt maradhatok pár hétig?
-Hát ha szeretnél, és ha megígéred, hogy többé nem futsz el a problémák elől... - bólintottam.

**1 hét múlva**
Tokyo egyszerűen fantasztikus, gyönyörű, főleg este. Álmaim városa... Ayameval sokszor beszélgetünk olyan mintha az anyám lenne, bár nem az. Kate-el nagyon jól kijövünk, imádni való lány, és One Direction rajongó...
-Jessica, bekapcsolom kicsit a tévét. - bólintottam.
'Egy újabb hírrel bővültünk. Harry Styles még mindig nem lépett túl Jessica Parkerrel való kapcsolatukon?
Mióta Jessica Parker elutazott Tokyoba, Harry Styles egyszerűen nem önmaga. Klubokról klubokra jár, mindennap más lányt visz fel a lakásába, sokkal kevesebb időt tölt a banda másik 4 tagjával, csak a próbákra és a koncertekre megy el... a rajongók is egyre jobban aggódnak az énekesért. Néhány tweet a több millió közül:

Harry, mért teszed ezt? Ha ezt Jessica megtudja, talán sosem láthatod őt viszont, gondolj egy kicsit rá is, milyen rosszul eshet ez neki... szeretünk, de Jessicát is. #Jarry 

Komolyan mondom, Harry, normális vagy? Az a csaj nem ér annyit, hogy elcseszd miatta az életedet... tudod, hogy mi támogatunk téged, de ebben a hülyeségben nem.

Harry egyetlen egy posztban válaszolt a rajongóknak.

Sajnálom mindazt amit mostanában csináltam, de csak azért tettem mert SZERETEM Jessicát és nem akarom ilyen könnyen elengedni. Igaz, hogy pontosan nem tudom hol tartózkodik, csak annyit, hogy Tokyoban. Ha tudtok valamit kérlek értesítsetek róla, mindenképpen meg akarom találni őt. Szeretlek Jessica, kérlek gyere vissza, nagyon hiányzol nekünk. 

Azóta Harry nem jelentkezett, nem adott magáról semmi jelet, hogy jól van vagy, hogy megtudott e valamit... - kikapcsoltam a tv-t, és elindultam sétálni, amint kiléptem az ajtón egy nálam magasabb srác mellkasába ütköztem bele...

18. rész (2. évad 2. rész) - Eldöntöttem... irány Tokyo!

Mikor végeztek Harry műtétével akkor már a fiúk is itt voltak, ha mellette vannak akkor talán ez nem történik meg.
-Mért nem voltatok mellette? - fordultam feléjük. 

-Azt mondta egyedül akar lenni, és pihenni szeretne. Kicsit furcsálltuk is, most már tudjuk miért akart egyedül lenni.
-Az az idióta... ha nem érek oda meghalt volna. - abbahagytam a beszélgetést a fiúkkal mikor megláttam Harry orvosát. -Doktor úr, mondja, hogy nincs komolyabb baja. - kértem.
-Nem ígérhetek semmit, kisasszony. Mi megtettük amit tudtunk, a többi már rajta múlik. - magyarázta.
-Rendben. Bemehetnék hozzá kicsit?
-Persze, de még nincs eszméleténél és nem tudjuk mikor fog felébredni.
-Köszönöm. - ezzel elindultam a szobája felé.
Amikor odaértem nem bírtam tovább menni, benéztem az ajtó üveges részén, amit bent láttam... azt hittem ott esek össze. Mindenhol csövek, gépek, szörnyű, hogy miattam erre képes. Nem tehetem ezt vele, velük, nem maradhatok itt, el kell mennem. Ha itt maradok, a végén miattam halnak meg, azt nem bírnám ki. Eldöntöttem, holnap elmegyek Tokyo-ba. Nem szeretném ezt tenni, de muszáj, nem hagyom, hogy miattam haljanak meg.  Lenyomtam a kilincset és beljebb léptem. Odahúztam az ágya mellé a bent lévő kis széket és leültem. Megfogtam a kezét és beszélni kezdtem.
-H-Harry... tudom, hogy ezért utálni fogsz, de el kell menjek innen. Nem maradhatok mellettetek, ha itt maradok akkor meghaltok és azt nem szeretném. Azt akarom, hogy éljetek és legyetek boldogok. Csak ezt akarom. Ha ehhez az kell, hogy elmenjek akkor megteszem. Holnap este indulok Tokyo-ba. Annyit kérek, hogy ne keressetek, kérlek.
Közel hajoltam hozzá és megcsókoltam. Kimentem a szobájából és a másik 4 fiú felé vettem az irányt, akiken látszott, hogy mindent tudnak már.
-Tudjátok? - bólintottak. -Sajnálom. Ezt nem akartam megtenni, de muszáj Harry és a ti érdekeitekben.
-Megértjük. Ha ezt szeretnéd, akkor nem állíthatunk meg. Csak az bánt, hogy itt hagyod Harry-t, teljesen ki fog fordulni magából.
-T-Tudom. - hajtottam le a fejem sírva. -Tudom, hogy mit fog tenni, de kérlek amiben tudjátok állítsátok meg. Holnapra írok egy levelet amit szeretném ha átadnátok neki amint felébred. A levélben mindent leírok neki, ti ne mondjatok semmit. Holnap találkozunk fiúk, sziasztok. - futottam a lifthez majd egyenesen haza a nagyihoz.

-Nagyi! - kiabáltam amint hazaértem. -Nagyi... el kell innen mennem. 

-Miért? - jött ki a konyhából egy törölgetőronggyal és egy pohárral a kezében. 

-Ha itt maradok, Harry meg fog halni. Most is kórházban van, mert megtámadott minket egy régi osztálytársam aki vadász lett. Nem maradhatok itt. - szaladtam oda hozzá és megöleltem.

-Megértelek, ha ezt szeretnéd akkor menj csak. De van egy feltételem... az, hogy hetente kétszer felhívsz. - mosolygott és visszaölelt.

-Rendben. Foglalj nekem egy repülőjegyet Tokyo-ba, kérlek nagyi. - bólintott. -Köszönöm. - pusziltam meg.

-Van egy rejtett átjáróm a szüleid házába, apukád mondta, hogy van ott pár dolog amit neked akar adni. Gyere. - fogta meg a kezem és levitt a pincébe.

Az egyik fegyverhez sétált és arrébb tette, majd a falra helyezte a kezét és valamit motyogott. Kis idő múlva kinyílt egy kis ajtó, beléptem és elindultam felfedező útra. Megfogtam a nyakláncom és megszólítottam aput.

-Apu... apu... kérlek válaszolj. - szólongattam

-Itt vagyok, kislányom. Mondjad.

-Eldöntöttem, megyek Tokyo-ba. - tértem a lényegre.

Apu is szintén megértette miért akarok elmenni innen, elmondtam neki mindent Harry-ről és Jade-ről. Azt, hogy Harry majdnem meghalt... miattam. Elmondta, hogy hol találom az utazásomhoz szükséges dolgokat. Legutoljára hagyta a kis védelmező rókáját, amit a mi családunk lát és a természet feletti lények. 

-Ő védett meg minket mindig, nélküle nem lennénk. Amilyen picinek tűnik olyan nagy ereje van, ha bajban vagy csak hívd őt. - magyarázta apu.

-Rendben, köszi apu. Mi a neve? - kíváncsiskodtam.

-Kira. 

Amint apu mindennek elmondta a helyét, hogy hol van visszamentem a nagyihoz Kira-val együtt. Felmentem a szobámba és elkezdtem pakolni a bőröndömbe. Kb 1 óra múlva kész is lettem, csak azt nem tudom, hogy Breeze-t itt hagyjam vagy elvigyem magammal. 

-Nagyi... Breeze-t itt hagyom neked, megfog védeni téged, és rajta keresztül is tudunk beszélni majd.

-Biztos vagy benne? Ő a tiéd.

-Biztos, nekem egyenlőre itt van Kira. - jelent meg a vállamon a kis róka.

-Rendben, ha így szeretnéd. 

**Másnap reggel**

A megírt levéllel elindultam a kórház felé, abban reménykedve, hogy Harry még nem kelt fel. A szobája előtt ott álltak a fiúk, amint megláttak odajöttek hozzám.

-Jessica... az orvos azt mondta, hogy Harry ma délután vagy estefelé mindenképp fel fog ébredni.

-Rendben. - sóhajtottam. -Ezt a levelet adjátok majd neki oda. - nyújtottam át a borítékot.

-Nem gondoltad meg magad? Biztos jó lesz így? - kérdezték, mire megráztam a fejem válaszként. -Megértelek.

-Vigyázzatok rá és magatokra, ha nem gond néha nézzetek rá Vickyre és Tiffanyra. - bólintottak. -Köszönöm, sziasztok. - a választ már nem vártam meg.

Elindultam haza a nagyihoz, vállamon Kirával. 'Biztos, hogy jó lesz ez így?' - tettem fel magamban a kérdést. Kira aggódva bújt az arcomhoz.

-Minden rendben, Kira. - simogattam meg a kis fejét. 

**Este a repülőtéren**

-Kérem a Tokyoba tartó járatunk utasait, hogy kezdjék meg a beszállást. - megismételték még egyszer, elbúcsúztam a nagyitól, Breezetől és elindultam volna... igen, csak volna.

-Jessica... ne menj el. - hallottam meg egy ismerős hangot távolról.

Ne, az nem lehet. Ne akarjon itt tartani, nem fogok maradni. Nem tehetem. A hang tulajdonosával nem foglalkozva indultam el a kapu felé, sajnos még mindig nem adta fel.

-Jessica... Jessica... - szólongatott.

-Sajnálom. - kiabáltam a hátam mögé, megfordultam és ő volt.

17. rész (2. évad első rész) - Sajnálom, mester...

Sziasztok!

Mivel meg lett szavazva, hogy legyen 2. évad, meg is hoztam az első részét. Remélem tetszeni fog, ha igen akkor pipa/komment formájában jelezzétek nekem. Nem is írok többet. Jó olvasást.

-Félhetsz is drágaságom... - hallottam a fejemben Jade hangját.
-Ne járkálj a fejemben te ribanc. Figyelmeztetlek, engem nem lehet egykönnyen legyőzni. Megvédem azt ami az enyém és akit szeretek. - fenyegettem.
-Anyukádat még sem tudtad... szánalmas vagy drágám. - hozta fel anyut, ami rettenetesen fájt.
-Fogd be! - fogtam be a fülem, bár tudtam, hogy ez nem használ.
-Jól vagy, Jess? - kérdezte Harry aggódva.
-J-Jól, p-persze. - dadogtam, tudta, hogy van valami mégsem kérdezgetett.
-Rendben, ha jónak látod majd elmondod. - válaszolta és felsétáltak a színpadra.
-Sziasztok! Jól vagytok? - kérdezte Louis, mire minden rajongó őrült sikítozásba kezdett. - Ezt igennek veszem. - nevetett.
Harry oda hajolt Louis-hoz és valamit a fülébe suttogott.
-Ezt a koncertet nektek és egy számunkra fontos személynek szól, szóval érezzétek jól magatokat. - és belekezdtek az első számukba, ami a Stole my heart volt.

**Koncert után**

-Szuperek voltatok. - álltam eléjük amint lejöttek a színpadról.
-Jobb a kedved? - bólintottam. -Akkor jó. - ölelt át és egy puszit nyomott a fejemre.
A srácok elküldtek vízért, mikor indultam visszafelé furcsa hangokat hallottam az öltözőjükből... benyitottam és szörnyű dolgot láttam. Harry már lassan fürdik a vérében tehetetlenül, miközben Jade éppen egy kardot készül belé szúrni, ezzel örökre elszakítva tőlem. Ledobtam az üvegeket és csupán a szemeimmel hátra taszítottam úgy, hogy még csak hozzá se értem... pont mint azon az éjszakán mikor rám támadt a nagyi házában, ott is ugyan ez történt.
-Légy átkozott, Jessica. Ha fél vagy egy perccel később jössz, akkor már nem élne. - mutatott Harry-re aki még mindig ugyan úgy feküdt.
Jade fel állt a földről és leporolta a ruháját. Gyűlölettel teli tekintettel nézett minket felváltva, már lassan ijesztőnek találtam... de nem mutathattam ki, nem. Ha ki mutattam volna akkor tudná, hogy félek tőle és könnyebben le tudna győzni, talán...
-Tönkre tetted az életemet. Amikor meghallottam, hogy téged kell megölnöm szinte ugráltam az örömtől. - mosolygott. -Ha tudnád mióta várok arra a pillanatra mikor te fekszel a földön a saját vörös színű véredben ami egyre csak folyik belőled, majd végleg itt hagyod ezt az átkozott világot...
-Az nem fog megtörténni egyhamar, mióta anyu és apu elmondtak pár dolgot, erősebbnek érzem magam. Úgy érzem bárkit meg tudnék ölni a két kezemmel, még téged is, Jade.
-Jess, v-velem n-ne törődj, m-menekülj. Kérlek. Magadat m-mentsd és v-vigyázz a f-fiúkra. - beszélt dadogva.
-Ne hülyéskedj, erre még csak ne is gondolj. Nem hagylak itt, mihez kezdenék nélküled? A bandára nem gondolsz, a rajongókra, a családodra? Ránk? Gondolj csak bele, a rajongók egy része ész nélkül menne utánad. Öngyilkosok lennének. Ezt akarod? - kérdeztem kiabálva, már a könnyeimmel küszködtem, nehezen de visszatartottam.
-Nem... nem akarok fájdalmat okozni senkinek sem, de... - folyt le egy könnycsepp az arcán.
-Nincs de, maradj csendben és figyelj. - mosolyogtam rá.
Hirtelen eszembe jutott a pisztoly, amit nagyi adott, remélem vadászok ellen is működik. Előhúztam a kabátom belső zsebéből, céloztam majd meghúztam a ravaszt, Jade pedig egy hangos puffanással ért földet.

-Itt a vége, Jade. - tettem el a pisztolyt.

Valamit motyogott magában, majd egyszer csak az a mondat ütötte meg a fülemet, hogy: 'Sajnálom mester, nem voltam elég jó fegyvered...'
Már ő is a vérében úszott, utoljára még felém nézett majd rongy babaként omlott a földre. Miután meggyőződtem róla, hogy meghalt, beszéltem Harry-vel és elmentem megkeresni a fiúkat. 5 perc múlva meg is találtam őket.

-Itt szórakoztok mikor az előbb majdnem meghalt a banda egyik tagja? Mondhatom szép kis barátok, egy kis időre hagylak magatokra és máris bohóckodtok, és nem gondoltok arra, hogy vajon Harry hol lehet?! Ha később érkezek már nem élne. - ezzel ki futottam a szobából amit eddig 4 fiú nevetése töltött be. Amint visszaértem Harry-hez, kisegítettem majd hívtam egy mentőt amivel kb 10-15 perc alatt ott voltunk a kórházban. Persze azonnal bevitték a műtőbe, amíg az életéért küzdöttek, én kint vártam tehetetlenül. Ez mind miattam van, mert engem akarnak megölni de helyette azokat bántják akiket szeretek. Elegem van mindenből, el akarok tűnni, elmenni máshova. Tokyo... milyen jól hangzik.