20. rész (2. évad 4. rész) - Gyere haza velem!

Sziasztok!
Látom vannak akik olvassák a blogomat, szóval itt a következő rész. Remélem pipákat kapok azért, ha komit nem is.

Amint felnéztem és megláttam ki az, megfordultam és vissza mentem a házba majd bezártam az ajtót.
-Jessica, kérlek. Gyere haza velem! - kérlelt.
-Nem! Nem megyek vissza, nem akarlak titeket holtan látni! - kiabáltam könnyes szemekkel.
-Jessica, ki az? - kérdezte Ayame, eltátogtam neki, ő pedig a védelmemre kelt. -Harry, ha nem akar visszamenni akkor ne erőltesd. Jobban teszed ha haza mész egyedül. - fejezte be.
-Jess, nem hagylak itt.
-Harry, menj innen. Nem fogok haza menni! - lassan folytak le a könnycseppek az arcomon.
-Jessica...
-Nem! Értsd meg, Harry! Neked élned kell, inkább én halok meg mint ti! - sírva szaladtam be az ideiglenes szobámba.
Leültem egy sötét sarokba, felhúztam a lábaimat majd rá hajtottam a fejem. Egy kis idő múlva egy ismerős hangot hallottam.
-Kicsim, válaszolj. - azonnal felismertem, apu az. -Biztos, hogy ezt szeretnéd?
-Nem, de csak így menthetem meg őket.
-Nem csak így, erős vagy, és ott van Kira is. Nézz szembe az ellenségeiddel, és tipord el őket!
-De, ha...
-Nincs de, így soha sem leszel még erősebb, ha ilyen apró dolgok elől elmenekülsz. Beszélj Harryvel. - tanácsolta.
-Köszi apu, rád mindenben számíthatok. Szeretlek, és anyut is.
Kinyitottam az ablakot és Harry keresésére indultam, mikor 1 óra után se lett meg, megálltam és hátranéztem. Egy kapucnis pasas követett egész végig. Belenyúlt a zsebébe és egy ugyan olyan pisztolyt vett elő mint amilyet én kaptam a nagyitól. Kira ezt már megérezte és jelzett nekem. Felém tartotta és meghúzta a ravaszt.
-Kira, a pajzsot! - kiáltottam épp időben.
Nem adta fel, nem volt egyedül, négy társa is előjött és együtt támadtak rám. Az öt ütésből hármat sikerült kivédenem, 2 viszont eltalált. Az egyik a hasamba, a másik pedig az arcomba érkezett. Folyamatosan ütöttek, egy percre sem álltak le... pár perc múlva egy ismerős hangot hallok meg a távolban. A hang felé fordulok, könnyeimtől szinte alig látok, mégis... őt bármikor felismerném. Az ütések akkora fájdalmat okoztak, hogy csupán csak egy mondatra van erőm.
-S-Szeretlek H-Harry, ha meghalnék akkor kérlek élj tovább boldogan. - még két mondatot el tudtam kapni tőle.
-Jessica, ne tedd ezt velem/velünk, gyerünk kelj fel! Erősebb vagy te ennél!
Ha tudnád mennyire fel szeretnék kelni és a nyakadba ugrani... - mondtam magamba.

**Harry szemszöge**
Épp sétáltam, mikor a földön fekvő Jessicát pillantottam meg a távolban, miközben öt férfi egy folytában üti. Sosem akartam őt így látni, a földön fekve tehetetlenül, nincs eszméleténél... nem akarom elveszíteni! Mind az öt férfi hirtelen eltűnt, oda rohantam Jessicához, a térd hajlatánál és a tarkójánál fogva fel tudtam emelni, nagyon vigyáznom kell rá addig amíg a kórházba nem érünk. Szerencsére nem volt olyan messze a kórház, be törtem az ajtót és segítségért kiabáltam. Elvitték, megvizsgálták, kábé két óra múlva vissza is tért az orvos.
-Doktor úr. Mondja, hogy van Jessica? - tértem a lényegre.
-Nem tudok mondani semmi bíztatót, nagyon gyenge a pulzusa, jelenleg élet és halál között lebeg.
-Engedjen be hozzá, kérem!  - emeltem fel kicsit a hangomat.
-Rendben, de ne maradjon bent sokáig.
Amint az orvos elmondta, hogy melyik kórteremben van, futottam hozzá, ahogy csak a lábam bírta. Rengeteg gép volt körülötte, lassan már rémisztő látványt nyújtott, mindenhol csövek... kezeim közé fogtam az övéit, könnyeim a hófehér takaróján hagytak apó kis foltokat.
-Jessica, tudom, hogy meg akarsz védeni, de ne tedd! Szükségem van rád, nem akarom, hogy meghalj és csak úgy eltűnj az életemből. Azt akarom, hogy mindig mellettem légy. Szeretlek, értsd meg!

**Jessica szemszöge**
Ha tudnád, hogy rég nem haragszom rád... én is ugyan úgy melletted akarok lenni, ahogy te mellettem. Látni akarom az arcod, a mosolyodat ami mindig jobb kedvre derít. Azt, hogy jól vagy, és nincs semmi bajod.

Emlékszel  arra mikor először találkoztunk? Én igen, akkor még nem kedveltelek, de ez idővel megváltozott és mára már nem tudnék nélküled élni. Arra amikor elmondtátok, hogy mi vagyok, és én nem tudtam elfogadni? Ki nevettelek titeket, azt gondoltam, hogy: Ki az a hülye aki elhiszi ezt a sok baromságot?! Ilyenek nem is léteznek... és tessék, most egy vagyok közülük. Te így is szeretsz, bár nem szabadna, mellettem veszélyben van mindenki. Amikor Párizsban voltunk a nagyinál, és Elisa megpróbált téged elvenni tőlem... de már vége, ő is halott. Ott is menekültem, pedig szembe kellett volna vele néznem és harcolni érted. Ha akkor nem mentesz meg, már rég nem élnék. Tokyo... azt hittem itt minden rendben lesz, és nyugodtan élhetem tovább az életemet, de nem. Te kerestél, utánam jöttél és újra rád kellett támaszkodnom. Sosem tudtam jó döntéseket hozni, csak rosszakat, mindenkire csak a bajt hozom. Nem bírnám ki ha elveszítenélek, a szeretetem veszélybe sodor és megöl mindenkit.