9. rész - Ismeretlen hely. Egy kóbor kutya segítsége...

Sziasztok!
Itt a következő rész, remélem tetszik és kapok 1-2 kommentet és pipát!

Egy sötét dobozban voltam, hogy kerültem ide? Mi lett Breeze-el, Sarah-val és Lucy-val? Mi történt amíg eszméletlen voltam? Felemeltem mindkét karomat és kilöktem a doboz tetejét, 4 embert -vagy nem embert- pillantottam meg akik cipelik a dobozt amiben vagyok. Felugrottam egy fa ágra és próbáltam beszélni Breeze-el de nem ment... vajon mit műveltek velük? Miért nem tudok beszélni vele?

**Breeze szemszöge**

Amint Jess elájult megpróbáltuk hazavinni, de valakik ránk törtek és megpróbálták őt elvinni. 

-Sarah, Lucy vigyétek el valahova ahol biztonságban van, feltartom őket. - intettem hátra a mancsommal.

-De... 

-Nincs de, menjetek! - kiabáltam rájuk.

-Rendben. - mondták egyszerre majd eltűntek.

Rögtön rávetettem magam az egyikre de hasztalan volt, lelökött magáról és a falhoz vágott. Felálltam és megismételtem, de ugyan az történt mint az előbb, mind a 4-en közelebb jöttek és egyszerre támadtak amitől teljesen kiütöttek, utolsó szavaim pedig ezek voltak: Csak Jess élje túl és legyen biztonságban...

**Jessica szemszöge**

Túlságosan gyenge vagyok a meneküléshez, bár nem tudom miben fáradtam el. Elbújtam egy fa tövében és vártam... vártam de nem tudom mire. Talán arra, hogy elmenjenek és haza tudjak szökni valahogy? Még magam sem tudom, hogy-hogy fogom csinálni, de majd kiderül. Folyamatosan bujkáltam az el rablóim elől, de egy idő után már teljesen elfáradtam és lerogytam a földre és kicsit megpihentem. Rossz döntés volt, mert így az el rablóim hamar megtaláltak és elkaptak, újra a dobozban találtam magam, ami egy kicsit sem kényelmes. A fáradtságtól lassan elaludtam.

****

Egy koszos, nem éppen illatos helyen ébredtem, nem volt benne semmi különleges... a falak nagyon régiek, szürke színűk egybe olvadt a sötétséggel, sok doboz volt nem messze tőlem, ablaka nincsen, az ajtaján is hasadások látszódtak. Egy ismeretlen hely... nem tudom mik fognak itt történni, de biztosan nem jó dolgok. Nyílik az ajtó egy férfi és egy nő lépett be rajta, a sötétség miatt nem tudtam rendesen kivenni az arcukat, de amint közelebb léptek sikerült. Nem tudom mit vétettem neki, nem tudom miért utál, de ha meg megkérdezem folyton csak azt hajtogatja: tudod te kicsi Jessica, emlékezz... csak emlékezz.

-Miért? Mit tettem? Mondd el végre! - kiabáltam, de nem volt jó ötlet, mert az arcomon csattant a keze. -Miért? - borultam le könnyes szemmel. -Mindig barátként tekintettem rád, miért csinálod ezt?

-Mert elvetted tőlem a legjobb barátnőmet, Vicky-t. Rémlik? Amint te megjelentél, ő felém se nézett, csak veled volt, veled foglalkozott. Tudod mennyire dühös voltam rád? El tudod képzelni? Nem. Persze, hogy nem. - emelte fel a hangját. -Veled mindig volt valaki, Ryan, Vicky vagy a szüleid. Velem ki volt? Senki, senki sem foglalkozott velem, egyedül voltam, a szüleim se foglalkoztak velem, így majdnem öngyilkos lettem. De szerencsére a vadászok megmentettek és beálltam közéjük, majd mikor megtudtam, hogy te vagy a célpont nem hittem a fülemnek, kértem a főnököt, hogy had én végezhessek veled. Időközben több barátot is szereztél és egy korcsot is... - na itt felkaptam a vizet.

-Elég! - ordítottam. -Te nem tudsz rólam semmit. Semmit, érted? Akik eddig velem voltak azok nem az igazi szüleim és én végig tudtam, mégis boldog voltam, hogy velem vannak. Az igazi szüleimet nem rég ismertem meg, mindössze pár napja, hihetetlenül boldog voltam mikor megtudtam, hogy nem haltak meg hanem élnek. Breeze-ről meg ne merj így beszélni amíg nem ismered meg. Ő nem egy korcs, számomra nagyon fontos, a legjobb barátommá vált. Szóval amíg nem tudsz semmit fogd be a pofád! - fejeztem be.

-Barát? Egy idő után ő is elfog téged hagyni és magadra maradsz, egyedül leszel és senki sem lesz melletted. Ezt vésd az eszedbe. Jó éjt. - ezzel kiment a férfival együtt. 

Remélem Breeze és a lányok is jól vannak, és nincs komoly bajuk.  

**Breeze szemszöge**

Mi ez a fény? Mi ez ami szinte megvakít? Nem, nem mehetek el, még szükség van rám itt. Ha elmegyek, Jess mindig csak a feje után fog menni és nem javul meg, vagy megölik... de erre nem szabad gondolni, fel kell kelned. Kelj fel, kelj fel Breeze. 

-Breeze, ébredj! - hallottam meg egy mély erős hangot, amitől szinte megsüketültem. 

Lassan kinyitottam a szemeimet és szembe találtam magam Harry-vel. Tekintete ijedtséget és fájdalmat tükrözött. Nem bírtam neki megmondani, hogy Jess-t ismét elrabolták, még ahhoz sincs erőm, hogy nyitva tartsam a szemeimet, így lecsukódtak. 

-Breeze, Breeze. - hajtogatták a nevem, de egy idő után már nem hallottam.

**David szemszöge**

-Doktor úr, mondja meg fogok gyógyulni vagy sem? - néztem az ágyam mellett álló fehér köpenyes férfira.

-Őszintén? Nem hiszem, nagyon súlyosak a sebei.

-Akkor, nem... mennyi időm van hátra? - kérdeztem félve, már könnyes szemekkel.

-Csak pár órája. - hajtotta le a fejét, hogy ne lássam az arcát. -Sajnálom, mi minden tőlünk telhetőt megtettünk, de túl gyenge.

-Köszönöm. - törölgettem a szemeimet, az orvos még egyszer elnézést kért és távozott.

Csak pár órám van hátra... nem hittem, hogy így fogom végezni, és pont most mikor a lányomnak a legnagyobb szüksége van rám. Meg kell őt védenem.

****

Hirtelen egy erős szúrást éreztem a mellkasomban, az egyik pillanatban még küzdök az életemért, a másikban pedig már kívülről figyelem az orvosokat akik elviszik az élettelen fal fehér testemet. Itt az idő, így is megtudom keresni Jess-t és tudok vele beszélni, elmondok neki mindent amit tudnia kell. Nem volt könnyű de megtaláltam, össze volt kötözve mindkét lába és keze is, egy üres, hideg, koszos házban volt. Rossz volt látni, ahogy szenved.

-Kislányom... - szólítottam meg. -Fordulj meg.

-A-Apu? Te, hogy kerülsz ide? Ugye nem? - szemei megteltek könnyekkel.

-De... sajnos nem tudtak megmenteni, sajnálom, hogy itt hagytalak titeket. Hidd el nekem ugyan úgy fáj, hogy nem ölelhetlek, puszilhatlak, szidhatlak. - mosolyogtam.

-Minden az én hibám, ha nem költözünk ide, akkor nem kerültök még nagyobb bajba és még mindig élnél. - dőlt el vízszintes helyzetbe és úgy sírt. -Nem tudtalak megmenteni és most... most elveszítettelek. - emelte kis kezeit a szemeihez.

-Kicsim, kérlek ne sírj. - guggoltam le a földön fekvő lányomhoz. -Nem a te hibád, előbb utóbb mi is megtaláltunk volna, mert megállás nélkül kerestünk. Ne magad hibáztasd. Valamit el kell mondanom. Már említettem, hogy te sokkal erősebb vagy mint hinnéd. Több erővel rendelkezel mint más. Büszke leszek rád ha megszerzed ezeket az erőket, boldogan fogok elmenni ha biztonságban leszel.

**Jess szemszöge**

-Jajj apa... tudod, megteszek mindent amit tudok. Megvédem a barátaimat és a családomat, apropó barátok... Breeze, hogy van? Miért nem tudtam vele beszélni?

-Amikor téged elraboltak, kicsit kiütötték Sarah-val, Lucy-val együtt és nincs magánál.
-Látod? Már Sarah is bajban van miattam, pedig csak ma ismertem meg... - fordultam el tőle.
-Most mennem kell, mert jönnek... majd beszélünk még, csak hívj. - bólintottam. -Szeretlek kicsim.
-Én is. Szia apu. - köszöntem el tőle és el is tűnt.
Jade kivágta az ajtót és rögtön kifaggatott, hogy kivel beszéltem, persze én adtam a hülyét, hogy nem tudom miről beszél... leült egy régi fából készített asztalhoz és onnan nézett, élvezte, hogy itt tarthat fogságban. Remélem apu felderíti a helyet és kitalál valami tervet, kb 1 óra múlva nyitódott az ajtó és Jade társa lépett be rajta.
-Jade, menj egyél vagy pihenj. Majd én szemmel tartom a kis vendégünket. - ült le Jade-el szemben.
-Le ne vedd róla a szemed. - parancsolta és kiment.
-Jess, én vagyok, nyugodj meg. Van egy tervem. - odajött hozzám és a fülembe súgta. -Verj össze, elbújsz én pedig szólok Jade-nek, hogy megszöktél és a keresésedre indulunk, te addig elszökhetsz. Amint hazaértél hívj és ott termek. - bólintottam.
Összevertem, elbújtam az egyik dobozba, elment szólni Jade-nek, hogy megszöktem. Itt az idő... kibújtam a dobozból és elindultam az ajtó felé, kiléptem, sehol semmi. Elindultam valamerre, jó sokáig mehettem, mert észrevettem, hogy egyre több ház bújik elő a sötétségből. Kezdtem örülni, futást hallottam magam mögül Jade és apu -Jade társának a testében- jöttek utánam, apu ráugrott Jade-re.
-Fuss Jess! - kiabált. -Nem bírom sokáig tartani.
-Rendben. - kiabáltam vissza és egyre gyorsabban futottam, vámpír sebességre kapcsoltam, mentem ahogy csak bírtam.
Megpillantottam egy kóbor kutyát, koszos, ázott volt szegény, odamentem hozzá, felkaptam a kezembe és futottam tovább.
-Tudod merre van London? - én hülye, egy kutya honnan tudná? Bólintott, én egy pár másodpercre lefagytam. -Kérlek, mondd merre menjek.
Több óráig eltartott amíg eltaláltunk Londonba, de végül is sikerült, amint a ház elé értem kopogtattam és ott helyben összerogytam a fáradságtól.
-Apu... sikerült, köszönöm és sajnálom. - ennyit tudtam kinyögni mielőtt minden sötétségbe burkolózott volna.

1 komi, 6-7 pipa és jön a következő!