Sziasztok!
Itt a következő rész, remélem ez is tetszeni fog.
Még így is képes mosolyogni, nevetni, hogy Harry fojtogatja őt. Sosem értettem ezt a fiút, de most ahogy bele gondolok, jobb, hogy mindig visszautasított... egy dolgot megtanultam: ne fuss olyan után, aki nem tesz érte, hogy utolérd!
-Breeze, jó, hogy végre itt vagy. Vidd haza Jessica-t, nekem van egy kis dolgom. - biccentett az "áldozata" felé, Breeze pedig mellém lépett.
-De Harry... - próbáltam tiltakozni, bár tudtam, hogy úgyis végez vele. -Kérlek, hagyd. Nem éri meg bemocskolni a kezed. - kapaszkodtam meg a kutyámba aki ez idő alatt vér farkassá változott.
-Annak aki téged bánt, nem kegyelmezek. Breeze, vidd! - parancsolt rá Harry.
Felrántott a hátára és amilyen gyorsan csak tudott hazavitt. Csak Harry-nek ne essen baja... - mondogattam magamba.
Kábé 20 perc telhetett el mire Harry megérkezett, de szinte mozdulni sem tudtam a sebem miatt amit az az idióta csinált.
-Harry... - próbáltam felülni, de éles fájdalom hasított a hasamba. -Áú. - tettem a kezem a fájó pontra.
-Maradj csak, ne mozogj! - szólt rám, megpuszilta a homlokom és leült mellém a kanapéra.
-Sajnálom... -törtem meg a köztünk fenn álló csendet. -Sajnálok mindent. - ismételtem meg, éreztem, hogy pár könnycsepp le folyik az arcomon.
-Hé, ne sírj. Én tehetek róla, mert hagytalak elmenni. - törölte le az arcomat.
-Megölelnélek, de szinte mozdulni sem bírok a fájdalomtól. - nevettem, de csak kicsit mert máris éreztem a fájdalmat.
Letérdelt a kanapé elé és gyengéden átölelt. Kezemet óvatosan a tarkójára helyeztem, lehúztam magamhoz és letámadtam a puha ajkait. Mosolyogva ült vissza mellém, imádom ezt a srácot, mindig fel tud vidítani ha szomorú vagyok. Mellettem van jóban-rosszban, én pedig minden alkalommal elmenekülnék, ahelyett, hogy szembe néznék vele... szánalmas vagyok. Fejemet a lábára helyeztem és ott aludtam el. Remélem most is találkozok apuval... olyan jó volt látni. Pár másodperc múlva ugyan azon a csendes, gyönyörű kis füves réten találtam magam, de most egy farkast is láttam... ő ki lehet?
-T-Te k-ki vagy? - kérdeztem félve.
-Hát fel sem ismersz, Jessica? Én voltam az akit annyira szerettél... - nevetett gúnyosan.
-Hagyd abba! Mégis, hogy kerültél ide? - kíváncsiskodtam.
-A "lovagod" ölt meg... hidd el, még bánni fogod azt is, hogy megszülettél. - ismét nevetett, támadott volna de egy védő pajzsba ütközött.
-Huh? Ez meg... mi a fene? - hirtelen mellettem termett az aki az imént megmentett. -A-Apu... olyan jó, hogy itt vagy. Szeretlek. - ugrottam a nyakába.
-Tartsd távol magad az én kis hercegnőmtől, vagy rosszabb helyre juttatlak... - fenyegette Adam-et, ezzel engem védve.
-Jól van, most megúsztad. Legközelebb nem lesz ilyen szerencséd mikor ide jössz... - mérgesen rám morgott és eltűnt.
-Jól vagy, kislányom? - bólintottam. -Ameddig ez itt van, nem szerencsés ide jönnöd, csak ha van valami fegyvered. - világosított fel.
-Rendben, köszi apu.
Beszélgettünk még egy kicsit, majd elmentünk a kis házához és ott folytattuk egy bögre jó forró tea mellett.
-A nagyi tudja, hogy mi vagy? - megráztam a fejem. -Akkor itt az ideje, hogy megtudja.
-Oké, el fogom neki mondani. - egyeztem bele. -Apu... tudod van egy lány aki nagyon zavar. Elisa a neve.
-Aki a nagyinak segít? - kérdezett rá.
-Igen, szerintem Harry-t akarja tőlem elvenni. Tudsz róla valamit?
-Jól látod kicsim, ő a célpontja.
-Csak, hogy előbb ölöm meg minthogy el venné tőlem. - váltottam át a nem túl kedves énemre.
-De az nem megoldás. - próbált róla le beszélni.
-Nekem az, nem akarom, hogy őt is el vegyék tőlem mint téged! - emeltem fel kicsit a hangom. -Azt is alig tudom feldolgozni, hogy nem vagy többé... ő mellette boldog vagyok. - egyre halkabban beszéltem a végére.
-Breeze, jó, hogy végre itt vagy. Vidd haza Jessica-t, nekem van egy kis dolgom. - biccentett az "áldozata" felé, Breeze pedig mellém lépett.
-De Harry... - próbáltam tiltakozni, bár tudtam, hogy úgyis végez vele. -Kérlek, hagyd. Nem éri meg bemocskolni a kezed. - kapaszkodtam meg a kutyámba aki ez idő alatt vér farkassá változott.
-Annak aki téged bánt, nem kegyelmezek. Breeze, vidd! - parancsolt rá Harry.
Felrántott a hátára és amilyen gyorsan csak tudott hazavitt. Csak Harry-nek ne essen baja... - mondogattam magamba.
Kábé 20 perc telhetett el mire Harry megérkezett, de szinte mozdulni sem tudtam a sebem miatt amit az az idióta csinált.
-Harry... - próbáltam felülni, de éles fájdalom hasított a hasamba. -Áú. - tettem a kezem a fájó pontra.
-Maradj csak, ne mozogj! - szólt rám, megpuszilta a homlokom és leült mellém a kanapéra.
-Sajnálom... -törtem meg a köztünk fenn álló csendet. -Sajnálok mindent. - ismételtem meg, éreztem, hogy pár könnycsepp le folyik az arcomon.
-Hé, ne sírj. Én tehetek róla, mert hagytalak elmenni. - törölte le az arcomat.
-Megölelnélek, de szinte mozdulni sem bírok a fájdalomtól. - nevettem, de csak kicsit mert máris éreztem a fájdalmat.
Letérdelt a kanapé elé és gyengéden átölelt. Kezemet óvatosan a tarkójára helyeztem, lehúztam magamhoz és letámadtam a puha ajkait. Mosolyogva ült vissza mellém, imádom ezt a srácot, mindig fel tud vidítani ha szomorú vagyok. Mellettem van jóban-rosszban, én pedig minden alkalommal elmenekülnék, ahelyett, hogy szembe néznék vele... szánalmas vagyok. Fejemet a lábára helyeztem és ott aludtam el. Remélem most is találkozok apuval... olyan jó volt látni. Pár másodperc múlva ugyan azon a csendes, gyönyörű kis füves réten találtam magam, de most egy farkast is láttam... ő ki lehet?
-T-Te k-ki vagy? - kérdeztem félve.
-Hát fel sem ismersz, Jessica? Én voltam az akit annyira szerettél... - nevetett gúnyosan.
-Hagyd abba! Mégis, hogy kerültél ide? - kíváncsiskodtam.
-A "lovagod" ölt meg... hidd el, még bánni fogod azt is, hogy megszülettél. - ismét nevetett, támadott volna de egy védő pajzsba ütközött.
-Huh? Ez meg... mi a fene? - hirtelen mellettem termett az aki az imént megmentett. -A-Apu... olyan jó, hogy itt vagy. Szeretlek. - ugrottam a nyakába.
-Tartsd távol magad az én kis hercegnőmtől, vagy rosszabb helyre juttatlak... - fenyegette Adam-et, ezzel engem védve.
-Jól van, most megúsztad. Legközelebb nem lesz ilyen szerencséd mikor ide jössz... - mérgesen rám morgott és eltűnt.
-Jól vagy, kislányom? - bólintottam. -Ameddig ez itt van, nem szerencsés ide jönnöd, csak ha van valami fegyvered. - világosított fel.
-Rendben, köszi apu.
Beszélgettünk még egy kicsit, majd elmentünk a kis házához és ott folytattuk egy bögre jó forró tea mellett.
-A nagyi tudja, hogy mi vagy? - megráztam a fejem. -Akkor itt az ideje, hogy megtudja.
-Oké, el fogom neki mondani. - egyeztem bele. -Apu... tudod van egy lány aki nagyon zavar. Elisa a neve.
-Aki a nagyinak segít? - kérdezett rá.
-Igen, szerintem Harry-t akarja tőlem elvenni. Tudsz róla valamit?
-Jól látod kicsim, ő a célpontja.
-Csak, hogy előbb ölöm meg minthogy el venné tőlem. - váltottam át a nem túl kedves énemre.
-De az nem megoldás. - próbált róla le beszélni.
-Nekem az, nem akarom, hogy őt is el vegyék tőlem mint téged! - emeltem fel kicsit a hangom. -Azt is alig tudom feldolgozni, hogy nem vagy többé... ő mellette boldog vagyok. - egyre halkabban beszéltem a végére.
-Nyugodj meg kislányom. Nyújtsd ki a kezed. - kinyújtottam a kezem ő pedig bele rakott valamit. -Ezzel a nyaklánccal bármikor beszélhetünk, csak tedd a szívedre és beszélhetsz.
-Rendben, te vagy az én őrangyalom, apu. Mindig vigyázol rám.
-Ez a dolga egy szülőnek. - mosolygott. -Nem szívesen mondom ezt, de ideje vissza menned. - bólintottam. -Vigyázz magadra, és ne feledd, ha ide jössz legyen nálad egy tőr.
-Nem felejtem, remélem még találkozunk. - elköszöntünk egymástól, majd visszamentem a rétre ahol ugyan az a kapu állt mint akkor amikor először jártam itt.
Átléptem rajta és újra a házban voltam, most már Harry is elaludt. Még mindig fáj a hasam, de már kicsit enyhült. Reggelre talán már teljesen el fog múlni, mivel gyorsan gyógyulok. A kezem végig Harry lábán pihent amiben a nyaklánc van amit aputól kaptam. Lassan felültem és a vállára hajtottam a fejem, amíg velem van nem félek senkitől és semmitől. Mocorogni kezdett, amint észrevette, hogy nem fekszek a lábán, egyből kipattantak a szemei.
-Kit keresel? - kérdeztem nevetve.
-Téged, de megvagy. - mosolygott. -Jobban vagy?
-Egy kicsit... Adam-et tényleg megölted? - sóhajtott.
-Igen, de ki mondta el? - hajtotta le a fejét.
-Ott volt ő is ahol apuval szoktam találkozni, megtámadt... - erre felkapta a fejét.
-Megtámadt? - éreztem, hogy nagyon dühös.
-Hűtsd le magad, nem fejeztem be. - simogattam meg az arcát. -Megtámadt volna, ha apu nem ment meg..
**Este**
Harry-nek haza kellett mennie mert pár nap múlva kezdődik a turnéjuk, annak örülök, hogy ide Párizsba is jönnek és láthatom őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése