13. rész - Párizsban

Sziasztok!
Itt a következő rész, remélem tetszeni fog. Nem ígérem, hogy a szavazás szerint fognak menni a dolgok, csak kíváncsi voltam ti mit szeretnétek. Ha tetszett pipálj.
Boldog szülinapot Liam-nek! ♥

Visszatértem a valóságba, pont jókor ugyanis pár perc és megérkezünk. Leszálltunk a gépről, nagyi mondta, hogy kijön elénk egy kedves lány és elvisz minket a házához. Mikor megpillantottuk azt a lány odamentünk hozzá. Én nem mondanám, hogy puszi pajtások leszünk, mert ő vér farkas, igen már az ilyeneket is megérzem. Beszálltunk a kocsiba, 30 perc és ott is voltunk.

-Nagyi, ez tényleg a te házad? - néztem az előttem elhelyezkedő -nem olyan kicsi, de nem is olyan nagy- épületet.

-Igen, tetszik? - kérdezte mosolyogva. -Elisa drágám, haza mehetsz, köszönöm.

-Rendben, ha kell valamiben segíteni csak hívjon Marta néni. Viszlát, szia. - fordult felém mosolyogva majd eltűnt.

-Gyönyörű ház. - néztem a nagyira csillogó szemekkel. -Menjünk be. - és elindultam a bejárat felé.

' 1 óra és ott vagyok. Én is szeretlek. H xx ' - írta vissza Harry.

Wow... belülről még szebb ez a ház, pont jó. Három szoba van az emeleten, mindegyik szobához van fürdőszoba, egy konyha és egy étkező a földszinten, padlás, pince, a nappali, plusz egy hatalmas kert. Letettem a bőröndömet és körülnéztem a nappaliban. Egy fekete bőr kanapé előtte egy üveg asztallal, a kanapé jobb és bal oldalán két kisebb asztalka és a televízió. A függönyön rózsák találhatóak. Mikor befejeztem a nézegelődést szóltam a nagyinak, hogy elmegyek körülnézni a városba. Először is az Eiffel toronyhoz sétáltam, csodálatosabb mint gondoltam.

Kábé fél óráig az Eiffel tornyot bámultam, amit mások is észrevettek és furcsán néztek rám. Később kerestem egy kávézót és rendeltem egy kávét. Leültem egy teljesen üres asztalhoz ahol senki sem ült, és vártam a kávémra, amit kábé 5 perc múlva ki is hoztak.

Úgy döntöttem, hogy elindulok haza a nagyihoz, mert Harry bármikor ide érhet. Kopogtattam -mert ugye nincs kulcsom- felemeltem a fejem és szembe találtam magam egy gyönyörű zöld szem párral.

-Te... már itt vagy? - néztem rá kerek szemekkel.

-Nyugi, csak nem rég érkeztem meg. Elhoztam Breeze-t ahogy kérted. - megfogta a kezem és behúzott a házba, ahol a nagyi jó kedvűen simogatta Breeze-t.

-Látom össze barátkoztál vele, nagyi. - ültem mellé, amint Breeze észrevett hozzám bújt. -Ennyire hiányoztam? - nevettem, miközben simogattam a puha finom bundáját.

-Igen. Tudom, hogy az én hibámból raboltak el, mert nem voltam rendesen felkészülve. - tette mancsát a combomra. -Nagyon sajnálom, legközelebb megvédelek. Ígérem, Jess.

-Tud beszélni? Miért nem mondtad? - fordult felém a nagyi.

-Te sem mondtad, hogy vadász vagy, aputól tudtam meg. Azt szeretném ha tanítanál. Kérlek szépen. - befejeztem és pont kopogtak. -Nyitom. - kiáltottam. -Öhm... szia Elisa. - mikor megláttam, tudtam, hogy ebből semmi jó nem fog ki sülni.

-Hoztam egy kis sütit. - adta oda a tálcát amin sütemények helyezkedtek el. Beljebb jött és észrevette Harry-t. -Hát, te kicsoda vagy? - karolt Harry-be.

Oda mentem hozzájuk és levettem a kezét Harry-ről, aki csak állt és nézte a történteket.

-Ő az ÉN barátom. - emeltem ki az én szót, hogy megértse. 

-Oké, meg ne támadj, szivi. - vette fel a bunkó viselkedését.

-Na ide figyelj... ha valami nem tetszik el lehet menni, nem hagyom, hogy bárki is újra el vegye tőlem azt aki fontos számomra. Elég volt az, hogy egy kegyetlen vadász elvette tőlem az édesapámat akit nem rég kaptam vissza, csak mert engem védett. -  nem akartam, hogy lássanak sírni, ezért szóltam Breeze-nek, hogy jöjjön velem és kirohantam a házból.
Nem hiszem el, azt hittem itt a nagyinál nyugtom lesz egy kis ideig, de tévedtem... sehol sem lehetek igazán biztonságban.

' -Kislányom... gyere beljebb. - tárta ki az ajtót, hogy betudjak menni. -Itt nem bánthat téged senki, ahogy Tokyoban sem... - csukta be az ajtót és mellém lépett.
-Ezzel mit akarsz mondani? - ültem le a kis kanapéra.
-Menj el majd oda nyaralni, hidd el tetszeni fog. Van ott egy barátunk, mindig is szeretett volna téged megismerni. '

Talán, ott azon a helyen tényleg igaza volt apunak. Talán Tokyoban tényleg biztonságban lehetnék egy ideig, de félek, hogy a családom nem... félek, hogy a vadász őket fogja bántani. Nem tudom mit csináljak, mi lenne a helyes megoldás?

**Harry szemszöge**

Én csak álltam és hallgattam Jess beszédét. Miért hiszi azt, hogy elveszít? Én őt szeretem és senki mást, ő az életem. Megijedtem mikor csak úgy rákiabált a mellettem álló lányra, de megértem. Fél, hogy elveszít mint az apukáját... bár az nem ugyan az, mert őt végleg elveszítette. Nem ölelheti és nem puszilhatja meg őt már soha.

**Jessica szemszöge** 

Csak futottam amíg a lábam bírta, Breeze többször figyelmeztetett, hogy lassítsak de nem hallgattam rá, nem tudott követni és elszakadtunk egymástól. Mindenhol őt kerestem de nem találtam meg. Egy részeg fiú jött nekem, hátráltam de elkapta a csuklómat és egy sötét kis helyre húzott, éreztem, hogy ő nem egy átlagos fiú, de nem figyeltem semmire. Dühös voltam amiért Elisa el akarja tőlem venni azt akit talán mindenkinél jobban szeretek, nem fogom hagyni, ha kell eltűntetem őt, de nem fogja elvenni tőlem azt aki mellett végre boldog lehetek. Éreztem az alkohol szagát ami az előttem álló fiú szájából jön, a nyakamat csókolgatta... kieresztettem az ezüst körmeimet és a hasába szúrtam amitől hirtelen a szemembe nézett és egy tőr félét húzott elő a zsebéből amit a nyakamnak szorított. Vártam, hogy mikor vágja el a nyakam, mélyen a szemébe néztem és nem tudtam elhinni, hogy ő az. Ő akit az iskolában teljes szívemből szerettem, de ő folyton kinevetett és elutasított, ahogy erre gondoltam mérhetetlen dühöt éreztem bent a szívemben. Képes lenne megölni? Nem tudom elhinni... végül nem vágta el a nyakamat, hanem a hasamba szúrta amitől összeestem volna, ha nem tart meg. Szemeimben könnyek gyülekeztek, rá néztem és tudtam, hogy tisztán emlékszik mindenre, gúnyos mosolyt festett az arcára és megszólalt.
-Nahát... látom te is emlékszel rám. - suttogta a fülembe, s ledobott a földre.

-M-mi vagy te? - fel néztem rá, de hiba volt. Szemei teljesen feketék voltak, csak úgy áradt belőle a gyűlölet...

Megfogta a nyakamnál lévő ruha anyagot és felemelt, ki húzta a hasamból a tőrt, megnyalta, amitől hirtelen rosszul lettem... épp szúrta volna belém mikor valaki neki ugrott és leterítette a földre, én pedig neki dőltem a falnak és úgy találkoztam a hideg és koszos betonnal. Felemeltem a fejem, rá néztem a megmentőmre és nem hittem a szememnek...

-Hogy megtaláltál? - néztem rá könnyes szemekkel. 

-Éreztem, hogy bajban vagy... hidd el, soha nem hagynálak el senkiért! Ha az életemet kell feláldoznom, akkor is megfoglak védeni téged. - mondta felém nézve miközben a támadómat fojtogatta. 

-Milyen megható... - nevetett.