2. rész - ' De ha én nem akarok olyan lenni mint ők? '

Sziasztok!
Itt a következő rész, remélem ehhez is kapok 2-3 kommentet mint az elsőhöz.
xx

Ő az, ebben teljesen biztos vagyok. A farkas ott feküdt szinte már halott volt, de egy mondatot még sikerült kinyögnie, előtte még felém fordult.
-Nem csak én tudok rólad! - mondta nehezen, a göndörke pedig a nyakához hajolt és bele harapott (?), a szája tiszta vér volt és úgy közeledett felém... féltem tőle, nagyon is. Hátrafelé lépkedtem, de megbotlottam valamiben és egy fa tövébe estem, onnantól viszont minden kiesett.

****

Hangokat hallottam, megpróbáltam kinyitni a szemeimet de nem ment... erőt vettem magamon és sikerült. Körül néztem a szobában, nem otthon vagyok, de akkor hol? Emily, David és Vick biztos aggódnak értem. Haza kell mennem. - gondoltam magamban és próbáltam felállni ami sikerült is és kifele vettem az irányt.
Most már csak a lépcső jelentett gondot meg az ott lent lévők... erősen belekapaszkodtak a korlátba és lassan lépkedtem lefelé, leérve mindenki felém kapta a tekintetét, közeledni akartak de leintettem őket.
-Hagyjatok... nem tudom mik vagyok, sőt azt se, hogy mi történt. Csak haza akarok menni a családomhoz. - család... mikor ezt a szót kiejtettem a sérült számon, elindultak a könnyek lefelé, a pulóveremig meg sem álltak.
-Elmondunk mindent csak még ne menj el, nem vagy olyan állapotban. Mi lesz ha megint megtámadnak? - szólalt meg a göndörke.
-Megtámadnak? Ki és mért támadott volna engem meg? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
-A szüleid akik elhagytak... nagyon erős vámpír vadászok. Te is az vagy, és ezért támadtak rád mert később már nem tudnak megölni téged.
-Én meg vagyok a hülye aki elhiszi, ugye? - nevettem, már amennyire tudtam a kisebb sérüléseim miatt.
-Ez az igazság, Jessica.
-Na jó, ebből elég. Sziasztok. - lassan megindultam az ajtóhoz de a göndörke elém állt.
-Haza viszlek. - megfogta a karom mire én kirántottam.
-Ez fájt. - néztem rá dühösen.
-Sajnálom, gyere.
Odavezetett a kocsijához, kinyitotta nekem az ajtót és beültem majd fél perc múlva indultunk. Amint megláttam a házunkat szálltam is volna ki, de megfogta a csuklóm.
-Egyedül ne menj sehova, kérlek. - suttogta, bólintottam és beszaladtam a házba.
-Hol voltál Jessica? Aggódtunk érted. - szólalt meg Emily amint meglátott majd megölelt.
-Nyugi ANYU. - emeltem ki az anyu szót. -Jól vagyok. - mosolyogtam és visszaöleltem.
-Anyu? - kérdezett vissza. -Azt mondtad, hogy anyu? - nézett rám csillogó szemekkel.
-Igen. - pusziltam meg a könnyes arcát.
Elmeséltem neki mi történt, persze egy kis hazugsággal... még sohasem hazudtam neki. Felkiáltott, hogy megint jött egy levelem, leszaladtam érte, levágódtam az ágyamra és elkezdtem olvasni.

Kislányom!
Hidd el az igazat mondja az aki megmentett, te is vámpír vadász vagy mint mi. Meg fog téged keresni egy férfi a neve Nathan, ő meg fog tanítani mindenre amit meg kell tanulnod. Fogadd el, hogy te is olyan vagy mint mi, ne taszítsd el azt aki megmentett és a barátait se, csak segíteni szeretnének.
Vigyázz magadra, nem sokára találkozunk. Szeretünk. 

Fogadjam el? És ha én nem akarom? Ha nem akarok olyan lenni mint ők?
-Kislányom, téged keresnek. - nyitott be a szobámba anyu... igen már anyunak hívom.
-Köszönöm, megyek. 1 perc. - távozott, én pedig betettem a levelet a másik mellé a párnám alá.
Amint leértem meg pillantottam egy férfit, gondolom ő Nathan. Kezet fogtunk és felkísértem a szobámba, leültem az ágyamra és vártam, hogy elkezdje.
-Szóval Jessica, a szüleid vámpír vadászok és ők küldtek, hogy tanítsalak meg téged bánni a fegyvereiddel. Remélem együtt működsz és nem fogsz ellenkezni. - fejezte be.
-De ha én nem akarok olyan lenni mint ők? - kérdeztem.
-Kérlek, ne nehezítsd meg ezt az egészet. Ha végeztünk ígérem nem látsz többet.
-Rendben, kezdjük. - adtam meg magam.
El mentünk egy üres füves helyre ahol mindössze csak pár fa volt. Elmagyarázott mindent, kezembe adta az első fegyveremet és céloztam.

A francba... nem talált. Egy egészen pici kellett volna, hogy eltaláljam. Nathan mellém lépett és megveregette a vállam.
-Elsőre nem rossz. - mosolygott.
-Köszi. - viszonoztam a mosolyt.
Még megpróbáltam néhányszor, 2-szer sikerült is. Nathan olyan kedves velem.
-Nathan?
-Szólíts csak Nath-nek.
-Rendben. Ismered a szüleimet? - bólintott. -Azt is tudod, hogy hol laknak?
-Igen tudom, ha készen állsz elviszlek hozzájuk.
-De...
-Nincs de, még nem állsz készen Jessica.
Mikor már befejeztük az edzést elindultunk haza... mielőtt bementem volna a házba megköszöntem neki a mai napot, hogy segít mindenben. Ha így megy hamar megtanulom a többit is.
-Megjöttem. - kiáltottam mikor beléptem a házba ahol most csodálatos illatok kergetőztek.
-A konyhában vagyunk. - kiáltott vissza anyu, levettem a cipőimet és bementem a konyhába.
Finomabbnál finomabb ételek voltak az asztalon, anyu sürgött forgott még mindig. Odaléptem mellé és megöleltem, ő kérdőn nézett rám.
-Van egy vendégünk.
-Ki? És hol van?
-A szobádban van.
Ki lehet az? És mért pont az én szobámban? - ezek a kérdések járkáltak a fejemben amíg fel nem értem. Kinyitottam az ajtót és nem kicsit lepődtem meg.

Kövessetek bloglovin-on is: http://www.bloglovin.com/en/blog/8596421
( 1 komment, 2 pipa és jön a következő rész! )